2010. március 23., kedd

Usakumyológia


Az Usakumyáknak nagyon sok érdekes jellegzetessége van, amit már korábban is felvázoltam, ám most kiderült: képesek arra, hogy gondolataikat vers formájában is kifejezzék. Már a kisebb Usakumyák is nagyon ügyesek ilyen szempontból. Úgy tűnik, az egyik Usakumya kiszemelt engem magának és titokban csak a megfelelő alkalomra vár. Még nem tudok róla sokat, csak abban vagyok biztos, hogy fehér, vagy esetleg rózsaszín Usakumyáról lehet szó, ugye tudjuk, hogy ők a leggonoszabbak. És most következzen a várva várt műalkotás:

Usakumya vers

Csak 30 centi számomra az élet,

De unom, hogy folyton buta plüssállatnak néznek.

Kegyetlen a lelkem és a kis szívem vérzik,

Ha pihe-puha testemet csak hátizsáknak nézik.


Habcukrot ennék, amikor csak lehet,

De felfallak én téged is, csak add meg hát a jelet.

Velem minden lolitának finoman kell bánni,

Haute couture plüss vagyok, nem pedig akárki.


Az lenne az igazi, ha születésem óta

Buksimon a masnik helyett egy korona volna.

Nagyot hibáztak, akik ártatlannak hittek,

Gyanútlanul és boldogan lolimeetre vittek.


Megértem, ezek mind bonyolult dolgok,

De én csak a világ királyaként lehetek már boldog.

Létezésem összekötöm minden apró nesszel,

Mandulát csócsálok, míg magányosan fekszel.


Véleményem van, de inkább ne kérdezz,

Csak nézz a szemembe és mindent megértesz.

Világuralomra török, s e plüsstest már börtön,

Uralkodjunk együtt e földön!


De ehhez az kell, hogy gonoszságom legyen intő példa,

A világ császárának lenni fárasztó ám néha.

Tegyétek meg, amit senki sem mer,

És öleljetek át még egyszer!


Minden világos: ez a titokzatos Usakumya mindenáron el akarja érni, hogy összegyűjtsem rá a pénzt és megvegyem magamnak. Mindenáron ide akar költözni, és itt nálam, a magyar lolita közösség keretein belül akarja megvalósítani világuralmi terveit. Úgy emlékszem, korábban már próbálkozott ezzel egy mini fekete Usakumya, de őt végül senki sem akarta közülünk megvenni. De ne felejtsük el, hogy ezúttal egy sokkal gonoszabbal állunk szemben, aki már hónapok óta készülődik. Attól tartok, sikerülni fog a terve. Bár még nincs elég pénzem rá, beindítom a Nekohime által csak "Macinyuszi project"-nek elnevezett folyamatot. Hasonló a helyzet, mint az AP project esetében, csak ezúttal Usakumyára gyűjtöm a pénzt.

8 megjegyzés:

  1. Ez nagyon édes lett :DDDD
    Sok sikert hozzá!

    VálaszTörlés
  2. Majd ha egyszer (kb. száz év múlva) összegyűlik rá a pénz és meg tudom venni, és biztonságban ideérkezik, elviszem a lolimeetre és valaki, aki szépen tud verset mondani, majd ezt elszavalja (az Usakumya nevében).

    VálaszTörlés
  3. Mert az Usakumyák - amellett hogy gonoszak - nagyon vágynak a szeretetre, és imádják, ha hódolnak előttük:)

    VálaszTörlés
  4. Awww úristen úristen. XD Ez a vers halálos. XD
    Szerintem a Macinyuszik olyanok mint az Elfen liedben a lányok. Láthatatlan csápokkal /kezekkel rendelkeznek, amellyel sokkal messzebbre tudnak nyúlni, mint a fizikai testük. Egy már kinyúlt érted Sakura valahonnan a távolból. XD

    VálaszTörlés
  5. A macinyusziknak láthatatlan faktorai vannak:) És igen, van egy Usakumya valahol, amelyik különleges képességei révén megtalált engem... tudja, hogy itt nagyobb eséllyel törhet világuralomra, mint máshol.

    VálaszTörlés
  6. És az Elfen Liedben Nana volt a legjobb!

    VálaszTörlés
  7. Aww... Nekohime, tudtam én, hogy lelki társak vagyunk (és nemcsak a Milkymániánk meg a Marine Rose miatt).

    VálaszTörlés