2010. február 4., csütörtök

Az álomruhám: Ribbon Doll

Akik olvasták az újévi fogadalmamat, tudják, hogy ez a ruha volt az álomruhám, méghozzá a one-piece verzió. A neve Ribbon Doll, és szerintem hihetetlenül szép. A színösszeállítása, a nagy masni az elején, meg a kicsi masnik mind-mind nagyon édesek. Ez egy nagyon ritka print, szerintem ritkább, mint a Milky-chan és a Dreamy Doll House (azokat már többször láttam EGL-en az aukciós oldalakon is, ezt még egyszer sem).

Amikor megkérdeztem Chibi Tenshit, mennyibe is kerülne a ruha (mindennel együtt), kiderült, hogy kicsit több lesz, mint amire számítottam. De nem is ez volt az igazi probléma. Sendaiban nem volt meg a ruha, ezért megkérdeztem, nem lehetne-e utánanézni, hogy más Angelic Pretty üzletben esetleg van-e raktáron. Csakhogy az Angelic Prettynek nincsen számítógépes rendszere, tehát a személyzetnek fel kell hívni az összes többi AP üzletet ahhoz, hogy kiderítsék, megvan-e valamelyikben a Ribbon Doll. Ha igen, akkor muszáj megvennem. Ezzel végül is csak az volt a baj, hogy én csak tájékoztatás céljából szerettem volna tudni, megvan-e valahol, mert még nem gyűjtöttem össze annyi pénzt, hogy ki tudjam fizetni >_<

Úgy döntöttem, ha nem sikerül, akkor benevezek egy Milky-chanra. De nagyon nem akartam lemondani a ruháról. A MaruiOne oldalán 3 darab Ribbon Doll volt, mindegyik 30% kedvezménnyel (kb. 20 ezer Ft-tal olcsóbban). Két bordó (OP és JSK), illetve a fekete JSK (persze mindegyikből csak 1-1 darab). A feketét korábban elvitte valaki, de aztán kaptak egy újat. Az OP verziót nagyon szerettem volna. Ha a bordó OP igazán tetszett volna, akkor azt választom. De én mindenáron a feketét akartam, amiből viszont csak JSK verzió volt. Úgyhogy végül emellett döntöttem, mert végül is a design ugyanaz, mindössze annyi a különbség, hogy az egyiknek van ujja, a másiknak meg nincs. És ha már nem lehet OP-m, akkor a JSK még mindig jobb, mint úgy egyáltalán Ribbon Doll nélkül maradni. Egyébként régen azt hittem, hogy ebből a ruhából csak JSK verzió van, és nagyon hosszú ideig a JSK volt az álomruhám. Csak később fedeztem fel, hogy létezik OP is. És ha a JSK mellett döntök, később még mindig eladhatom/elcserélhetem, ha felbukkan az OP.

A következő gond az volt, hogy bár a MaruiOne szállít Európába, így Magyarországra is, a szabályzat szerint nem küldhetnek semmit ajándékként. Ha vámot kell rá fizetni, akkor nagyon nem éri meg. Ezért megkértem Chibi Tenshit, hogy vegye meg nekem a ruhát a MaruiOne-ról, és akkor majd ő elküldi nekem. Bár a ruha kedvezményes áron volt, így is egy kisebb vagyonba került, amire az én nehézkesen összegyűjtött pénzecském nem volt elegendő, ezért kaptam egy kis segítséget, így tudtam megvenni, mert különben nem sikerült volna. Amikor én valami drágább dolgot akarok venni, mindig felmegy a dollár ára (nem hiszem, hogy Mana-sama átka lenne, szerintem csak én időzítek rosszul), de végül sikerült átutalni a pénzt. Amikor a ruha megérkezett hozzá, Chibi Tenshi készített róla nekem egy képet, mert nagyon szerettem volna látni, hogy is néz ki élőben. Itt van:)

Az EMS-t választottam, mert nagyon féltettem a ruhát. Sajnos a vállfát nem tudta vele elküldeni, külön kérésemre kibontotta a csomagot, beletette, megmérette a postán, de így már a következő súlykategóriába került a csomag. Nagyon szerettem volna a vállfát, de annyit nem ér, hogy plusz 1000 Ft-ot ráfizessek a szállításra, az EMS így is nagyon drága, de mivel az álomruhám volt, nem mertem kockáztatni. Igazából öt nap alatt ideért, de első nap olyan postás hozta ki, aki nem ismeri a csengő szót, vagy a szót esetleg ismeri, csak azt nem tudja, hogyan kell használni. Csak egy értesítőt hagyott a postaládában, amit délután vettünk észre, így már nem tudtunk érte elmenni. Erre másnap reggel újra kikézbesítették, ezúttal sikeresen.

Az én gyönyörűségem szépen összehajtva pihent a dobozban. Nagyon aggódtam érte, de szerencsére biztonságban ideért. A ruha tényleg egy kicsit nehéz, ezért volt drága a szállítás. Ez végül is érthető, mert bélelt és van benne beépített alsószoknya, meg ugye a sok masni. De hát ezek a legjobbak rajta ^_^ Szerencsére a ruha mérete éppen megfelelő. A MaruiOne oldalán az állt, hogy 76-os mellbőség, mondjuk szerintem sztenderd M-es AP méret, szóval 88-as mellbőségig nem lehet vele komoly probléma (talán, nem vagyok benne biztos). A ruha egyébként hátul fűzős, szóval lehet rajta igazítani, és hátul az övet masnira kell kötni.

Egyébként még mindig azt mondom, hogy az OP kicsit jobb lett volna, de amikor felpróbáltam, nagyon megszerettem ezt a JSK-t. Igaz, hogy OP felé húzott a szívem, de ha már így alakult, nem tudom őt nem szeretni. Az igazi különbséget úgyis akkor látnám, ha mindkettőt felvehetném. Ha esetleg a sors úgy hozza, hogy valahol felbukkan egy lány, aki az OP-jét JSK-ra szeretné cserélni, akkor talán elcserélem vele. De jelenleg nagyon-nagyon nem szeretném, ha el kellene innen költöztetni. Szerintem egész jól összebarátkozott a Marine Rose-ommal, elvégre egy szekrényben laknak ^_^ Merész dolog ilyen drága ruhákról álmodozni, de én tényleg komolyan gondoltam. Nagyon sokat küzdöttem érte. A fekete nyuszis pénztárcámba gyűjtögettem a forintokat és minden másról lemondtam, kivéve a legszükségesebb dolgokról. Amikor el kellett mennem valahova, és kaptam egy kis pénzt ételre, inkább nem vettem semmit, mert eszembe jutott az újévi fogadalmam. Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni. Amikor a Marine Rose-t vettem, nem kellett érte különösebben küzdenem, mert volt egy kis megtakarított pénzem, most viszont más volt a helyzet. Nekem mindig a Marine Rose lesz a legelső lolita ruhám, viszont a Ribbon Doll az első Angelic Pretty ruhám. Ha tudtam volna, hogy később biztosan lesz még belőle, vártam volna még. De nagyon féltem attól, hogy később már nem tudom megszerezni, vagy ha igen, ki tudja mennyiért és milyen állapotban. Chibi Tenshi is azt mondta, hogy végül is várhatok, de nem tudja garantálni, hogy később lesz még, mert ugye az AP ruhák nem tömegcikkek és csak kevés készül belőlük.

Egyelőre úgy érzem, jól döntöttem. Nagyon örülök, hogy megvan a Ribbon Doll-om, ezek után bátran ajánlhatom mindenkinek Chibi Tenshit, aki végig nagyon türelmes volt velem és mindenről időben tájékoztatott. Viszont így a közeljövőben nem lesz RHS, sem teaparti cipő, sem Dreamy Doll House, sem a képen látható gyönyörűség, ami szerintem nagyon jól illene az álom JSK-ámhoz. A mentolkék Melty Choc-ról pedig már álmodni sem merek. Milky-chan sem lesz: pont most, amikor így elhatároztam magam a fehér mellett >_<

6 megjegyzés:

  1. Úrisstennnnnn! *,...,* Megdobbant a szívem miközben olvastam a sorokat. Annyira örülök :Đ illetve gratulálok, hogy sikerült a fogadalom "betartása". Őszintén szólva azt hittem, csak késöbb sikerül majd teljesítened, így kicsit meglepődtem =$ ajjjjjjjjjjjjj, olyan szívesen látnám élőben! *,.....,* ♥

    VálaszTörlés
  2. Én is azt hittem, hogy majd csak tavasszal lesz belőle valami vagy nyár elején... csak nagyon féltem, hogy már soha többé nem lesz, mert az összes közül ez volt a kedvencem. Ha teljes áron lett volna, nem tudtam volna megvenni... meg ugye így is segítséggel vettem (amiben közrejátszott a félévi eredményem is, amit nem tudom, mennyire érdemeltem meg, de ha már így alakult, örülök neki).
    Viszont most meg kell húznom magam... pedig nagyon szerettem volna olyan hintalócipőt. Lehet, hogy a csulkómandzsettákra sem érdemes spórolni, azok nem létfontosságúak. Meg most nem is tudok igazán gyűjtögetni:(

    VálaszTörlés
  3. nagyon örülök hogy sikerült megszerezned az álomráhadat/ha kicsit másképpen is/ ahogy olvastam mosolyogtam, olyan jólesett olvasni a sorokat. remélem jól összebarátkoztok! ^-^♥

    VálaszTörlés
  4. Köszi:) Hát végül így alakult... mivel a Dreamy Doll House nem volt kedvezményes áron, a Milky-chanban meg nem voltam biztos (mármint a színében), úgy döntöttem, ezt választom. Kék Melty Csoki ruhát szerintem nem lehet 70-80 ezer forinton alul szerezni. Ez azért jóval olcsóbb volt annál. Shopping Service-t sem kellett volna használni, ha a Maruione elküldte volna ajándékként vagy az Angelic Pretty nyitna egy üzletet Budapesten.

    Egyébként egy kicsit úgy érzem, meg sem érdemeltem igazán, annyira gyönyörű...

    VálaszTörlés
  5. Aww gratulálok!

    Szerintem igenis megérdemelted, nagyon sokat dolgozhattál érte, hogy összehozd rá a pénzt, légy büszke magadra! :)

    Bárcsak az én loligardróbom is olyan ütemben gyarapodna mint a tied... jó olvasni a blogodat, inspiráló~ ^^

    VálaszTörlés
  6. Csak azért gyarapodott ilyen ütemben, mert volt egy kis megtakarított pénzem, ami azalatt az idő alatt gyűlt, amíg nem voltam loli...

    Most viszont nullán vagyok, szóval nem tudom, mikor lesz teaparti cipő... pedig nagyon szeretnék egyet. Még ha el is kezdek rá gyűjtögetni, jó sok időbe fog telni... és tudom, hogy sokan már pokolba kívánjátok Milky-chant, de még nem mondtam le róla ^_^ Ezen a télen már nem lesz belőle semmi... szerintem még tavasszal sem. De majd meglátjuk.

    VálaszTörlés